Mégis megúszhatja a ZP a bezárást??

Mint ahogy arról néhány napja beszámoltunk, a XI. kerület meg akarja szüntetni a  Petőfi híd budai lábánál található két szórakozóhelyet, amelyek közül az egyik talán mégis megmenekülhet A Fővárosi Önkormányzat ugyanis a mai napon egy közleményt adott ki, amelyben kijelentette, hogy nem támogatja a Zöld Pardon bezárását.

A budapest.hu-n megjelnt közlemény a következőképpen hangzik: "A Zöld Pardon bezárását a főváros vezetése nem támogatja, apolitikus lépésnek tartja. A valódi, közismert országzászló egyébként is a belvárosi Szabadság téren állt." Bár a főváros elég szűkszavúan nyilatkozott a témában, az egyértelműen leszűrhető, hogy Tarlósnak nem tetszik a szórakozóhely bezárásának ötlete, és az Országzászló létét is Budapest egy másik pontjára képzelte el. Ez persze még nem jelenti, hogy automatikusan megúszná a bezárást a sokak számára kultikus hely a megszüntetéstől, de ad némi reményt a megmenekülésére. Abban csak reménykedhetünk, hogy nem fog ebből is egy hosszú politikai háború kibontakozni, mint ahogy az a budai fonódó villamosprojektnél történt a főváros, a és a II. kerületi polgármester, Láng Zsolt között.{jcomments on}

A cikk a hirdetés után folytatódik


Korábban írtuk

Partnereink

Szerkeszd te is!

homeconnectedadd-itemcalendarchat-